Twitter Facebook Google Plus LinkedIn RSS Feed Email

ÉVADNYITÓ TÖRTÉNELMI ÍJÁSZVERSENY 2014. március 1. (szombat)

2014. február 20., csütörtök




Évadnyitó Történelmi Íjászverseny

2014. március 1. (szombat)
Csenger – Farkas-tanya
csenger KÜLTERÜLET 0190/28 hrsz/KikötŐ ÉS KEMPING

Az idén elsŐ alkalommal rendezzük meg a Csengeri Lovas Egyesület 2014. évi elsŐ Évadnyitó Történelmi íjászversenyét.

A honfoglalás, az első letelepedés korszakában, a mai Szatmár vármegyének csak nagyon csekély része volt alkalmas lovas-nép befogadására. A Szamostól keletre eső területet, a nemzeti királyság első századaiban hatalmas erdőség borította, a Szamostól nyugatra eső vidék mocsaras volt és csak gyér népességnek adhatott lakóhelyet. Első szent királyunk uralkodása alatt még a Szamos volt az ország határa. E területen tehát eredetileg királyi határőrök laktak és az ősi nemzetségek vigyázták az átkelőhelyet Szent István király idejében is. Csenger már a középkortól Szatmár vármegye egyik legjelentősebb településének számított. A stratégiai átkelőhelyként a folyó e szakaszán királyi határőrök, lovas íjászok őrizték, védték a területet. Zsigmond királyunk uralkodása idején, a XV. sz-ban volt a virágkora a révátkelőnek.
 Szent István király által alapított szatmári királyi vár közelsége Csenger számára igen korán megteremtette a feltételeket a környező falvak sorából történő kiemelkedésre. Ezen fellendülés és gazdasági-politikai növekedés igazi jeleként szolgál a tény, hogy Csenger a XIV-XV. században a nemesi vármegye központjává vált, Zsigmond király-tól 1388-ban vásárjogot kapott, 1429-től pedig már mezővárosként említik a korabeli dokumentumok.
 A Csengeri Lovas Egyesület – 2008-ban alakult – tagjai elérkezettnek látták az időt arra, hogy a lótartó társadalom és a történelmi íjászat sportág kedvelői számára találkozókat, versenyeket szervezzenek. Az ötletből tervek, a tervekből pedig megvalósítás lett. A Történelmi Íjászversenyt Csengerben a folyó történelmi átkelő helyén minden évben március első napján Zsigmond királyunk emlékének méltó megünneplésére rendezzük.
A királyi határőrök íjász versenye ideális körülmények között zajlik le a Szamos partján, a történelmi átkelőhelyen a jelenlegi Farkas-tanyán. A versenyen korhű íjakkal és nyílvesszőkkel lehetőség szerint színpompás történelmi viseltbe öltözött felnőtt férfi, asszony, ifjú, hajadon és gyermek vehet részt.
 


Programterv:
8:00-tól gyülekező, nevezés, bemelegítés.
9:30-kor megnyitó, csoportok beosztása.
10:00-tól verseny, céllövés, távlövés, íjászpárbaj.
kb. 17 órakor eredményhirdetés.
Jelentkezni lehet:
Csengeri Lovas Egyesület
Juhos Ferenc
Mobil: +3630-291-8413
E-mail: juhos2009@gmail.com



Csenger: ÉVADNYITÓ TÖRTÉNELMI ÍJÁSZVERSENY

Tisztelettel meghívunk mindenkit a Csengeri Lovas Egyesület Történelmi íjászversenyére.


A rendezvény fővédnöke: Forján Zsolt polgármester
Megmérettetés időpontja: 2014. március 1. (szombat)

Megmérettetés apropója és célja: Csenger város mezővárosi jogának 585. évfordulójára és a királyi határőrök emlékére rendezett 1. versenyünk ünneplése, megmérettetés, íjászat népszerűsítése, versenysorozat indító rendezvénye.

Helyszíne: Csenger - Farkas-tanya (Csenger külterület 0190/28 Hrsz./Kikötő és Kemping)
Csenger-Komlódtótfalu révátkelő mellett,
megtekinthető a www.farkastanya.com honlapon.
Jellege: Történelmi örömíjász, versenysorozat része.
Célok száma: 5 db, egyéni vegyesen 10-8-5 pontértékekkel Célonként 3 vessző egy körben.
Kategóriák: Pusztai, Longbow, (favessző, madártollal).

Tervezett korcsoportok:
3-tól-10-ig. (nemek összevonva)
női-férfi:10-től – 14-ig. (3 fő alatt nemek összevonva)
női-férfi:14-től – 18-ig.
női-férfi:18-tól -50-ig. (megfelelő létszám esetén indítunk külön 18-25
korosztályt)
női-férfi: 50-től – 100-ig. (legalább 3 személy 60 év feletti induló
esetén külön díjazva)

Díjazás: Oklevél. (meglepetés ajándékok.)

Ünnepi beszédet mond: Forján Zsolt polgármester                                                                                 
A versenyt megnyitja: Nagy Miklós   Csengeri Járási Hivatal hivatalvezető

Díjakat átadja: Forján Zsolt polgármester és  Dr. Komlódy Miklós alpolgármester
                                                                             
Nevezési díj: nincs

Előnevezés február 28. (péntek) 17-óráig
                                                            juhos2009@gmail.com e-mail címen, vagy sms-ben 30/291-8413 mobil telefonon.
Helyszíni nevezés a rendezvény megkezdése előtt ½ órával lehetséges.

Szükséges adatok: Név, betöltött év, íj típusa, pl. PUSZTAI, LONGBOW,

2 megjegyzés:

  1. How to get to Harrah's Lake Tahoe Casino & Hotel in Lake Tahoe
    Harrah's 군포 출장샵 Lake Tahoe is a three-minute drive from Harveys Lake Tahoe 대전광역 출장샵 Casino & 군산 출장샵 Hotel. This 공주 출장마사지 five-star 창원 출장마사지 hotel is 7.4 mi (10.9 km) from Harveys Lake Tahoe and

    VálaszTörlés
  2. To win real cash with no deposit, you’ll must discover a web site that gives a no 카지노사이트 deposit bonus. Casino sites don’t simply allow you to withdraw a no deposit supply, you must first complete any essential wagering requirements. Sometimes the necessities are for the bonus amount or for the winnings that come from free spins. Obviously, it is more advantageous to find out|to search out} casino provides with decrease wagering amounts because it solely advantages the participant.

    VálaszTörlés

 
Copyright © -2012 FARKAS TANYA VÍZIBÁZIS All Rights Reserved | Template Design by Favorite Blogger Templates | Blogger Tips and Tricks | Design by Farkas Gergely